Történetem

Az esküvői DJ-ként dolgozás az életem választott és legkedveltebb szakmája. Az elmúlt években rengeteg tapasztalatot szereztem, amelyeket arra használok, hogy biztosítsam minden ügyfelem számára a legjobb élményt. Olvasd el a történetem, hogyan is kezdődött.

Az apai Nagyapám az esküvői zenekarok aranykorában játszott a ’70-es években egy tradicionális esküvői zenekarban. Talán ebből az örökségből származik az én zenei tehetségem és az a szeretet, amit mindig is éreztem a zenével kapcsolatban.
A zene számomra egy varázslat, általa mindenfajta érzés kiváltható a hallgatókból. Intenzívebben élhetjük meg a boldogságot, de segít túllépni egy-egy fájdalmas időszakon is, ellazít, vagy éppen inkább energiával tölt fel, illetve a koncentrációban is nagy segítség lehet. Mindezek felett én úgy vélem, hogy a közösséget összetartó erejében rejlik a legnagyobb csoda, hiszen a közösen átélt pillanatokban közös hullámhosszra kerülhetünk általa. Bármilyen stílusról is beszélünk, mindegyikben ott van ez a varázserő. Éppen ezért nem tudtam elköteleződni egyetlen stílus mellett sem, nagyon élvezem a különféle hangszerek közös játékát, így lett a DJ pult az én “hangszerem”.

1998-ban, 18 éves koromban egy Szabolcs megyei kis klubban kezdtem el DJ-ként dolgozni. Ez volt az első lépés, hogy kiteljesítsem zenei készségeimet és tapasztalataimat a szórakoztató iparágban. Egy idő után Budapesti klubokban folytattam a zenélési karrieremet, amely nagy előrelépés volt, a nagyobb hallgatóság tekintetében. Pozitív visszajelzések hatására még nagyobb lelkesedéssel és önbizalommal álltam a sarat a budapesti éjszakákban.

Egy nap felkérést kaptam, hogy én biztosítsam a zenét egy barátom esküvőjén. Ez volt az a pont, ahol az esküvői DJ-ként való karrierem elkezdődött. Az az este hatalmas hatást gyakorolt rám, és rájöttem, hogy mennyire közel áll hozzám az esküvői hangulat. Úgy érzem, ez a legjobb módja annak, hogy a zene segítségével boldog pillanatokat teremtsek másoknak és lehetőséget biztosít, hogy továbbvigyem Nagyapám örökségét.

KÍVÁNCSI VAGY, MENNYIBE KERÜL AZ ESKÜVŐI DJ-SZOLGÁLTATÁS? ÉRDEKEL, MI VAN AZ ALAPCSOMAGBAN? TUDNI SZERETNÉD, MI TARTOZIK AZ EXTRÁK KÖZÉ?

Vedd fel velem a kapcsolatot!